2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

110 éves a New York-palota

2004. augusztus 31. 14:16

Az amerikai biztosító-társaság székházának épült palota nem irodáiról, hanem legendássá vált kávéházáról vált igazán híressé, mely a fővárosi művészvilág egyik legfontosabb találkozóhelye volt. Azokban az időkben, amikor mindent megtettek a kávéház-kultúra kipusztításáért, a New York - akkori nevén Hungária - volt az egyetlen, még valamennyire a békebeli cafékra emlékeztető `hely` Budapesten.

A New York-palota 1956-ban
Az amerikai New York Életbiztosító Társaság először 1886-ban nyitott irodát Magyarországon, majd egyre növekvő gazdasági hatalmát tükröző palotát kívánt emelni. Az Erzsébet körút és a Dohány utca sarkán lévő 3000 négyzetméteres telken 1892-ben kezdődött meg az építkezés, és éppen 110 évvel ezelőtt, 1894. augusztus 31-én fejeződött be. Az épületet Hauszmann Alajos tervezte Korb Flóris és Giergl Kálmán közreműködésével. Az épület szobordíszeit Senyei Károly készítette, freskóit Lotz Károly, Magyar Mannheimer Gusztáv és mások festették.

A négyemeletes, háromhomlokzatos, eklektikus stílusú, impozáns épület földszintjén kezdettől fogva kávéház működik, mely megnyílása után röviddel a budapesti művészvilág egyik központja, egyre inkább legendás törzshelye lett. A márvánnyal, hatalmas tükrökkel, nemesfém-utánzatal és freskókkal díszített kávéházat a korabeli párizsi caféknak - a városi élet nagy jelentőségű közösségi helyeinek - a mintájára alakították ki. A közeli kiadókból, szerkesztőségekből, nyomdákból és színházakból özönlöttek asztalaihoz a művészek, színészek, írók és újságírók "és egyéb komédiások", akiknek a tulajdonosok törzsasztalt, hitelt, írópapirost és tintát is biztosítottak.

Falai között valamenyi jelentős irodalmi személyiség megfordult, fénykorát mégis akkor élte, mikor a 20. század elején karzatán működött a Nyugat folyóirat szerkesztősége - amit a helyszínen emléktábla örökít meg. Ez előtt is tisztelegetett egy korunkbeli irodalmi folyóirat, mikor szerkesztőségi fogadóóráit szintén a New York karzatán kezdte tartani. A kávéház 1913-ban részvénytársasággá alakult. Az első világháború után felújították, bárhelyiséggel bővíteték, ahol éjszakai műsort is adtak.

A palota még a szocializmus alatt is megőrizte kötődését a művészvilághoz: a kávéházat átnevezték ugyan Hungáriára, ám asztalainál továbbra is folytak az irodalmi viták - az épület felsőbb emeletein pedig ugyanebben az időben lapszerkesztőségek kaptak helyet. A hajdani New York Kávéház éjjel-nappal nyitva volt. Egy anekdota szerint kulcsait maga Molnár Ferenc, az éjszakai élet örömeit fáradhatatlanul habzsoló író, a századfordulós Budapest egyik jellegzetes alakja hajította a Dunába - hogy ezentúl már sohase lehessen bezárni az intézményt.

A New York-palota Budapest 1945-ös ostromában súlyosan megsérült, 1947-ben be is zárták. Csak 1954-ben nyitott meg újra - immár Hungária Kávéház néven - ám két évvel később, a forradalom utcai harcaiban ismét súlyos károkat szenvedett. Szobrait az 1957-es, Németh István vezette felújításkor Boldogfai Farkas Sándor, Metky Ödön és Sóváry János faragták újra.

Egy évtizede az is felvetődött, hogy megfelelő átalakítás után a palotában kapjon helyet a Nemzeti Színház. Erre nem került sor, de az 1990-es években hozzákezdtek a városképileg is meghatározó, reprezentatív épület teljes rekonstrukciójához.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár